Az HBO legújabb mini sorozata legalább akkorát robbant az interneten, mint az atomerőmű, melynek katasztrófáját feldolgozza. Természetesen nem másról beszélek, mint a lényegre törően csak ˇ”Csernobil” névre keresztelt 5 részes mini sorozatról, mely soha nem várt népszerűséget generált magának mindössze 1 hónap leforgása alatt.
A Trónok harcát gyászoló rajongók átvándorlása idegen földekre, a nyári szünet beköszönte és természetesen a minőséget jelentő HBO együttes sikerének is betudható hype a semmiből keletkezett és tarolta le az internetet, mely után már az is a sorozatról beszélt és idézett, aki egyetlen részt se látott belőle.
Minden influencer vagy tartalomgyártó meglovagolta már a hype hullámát, így én se akartam kimaradni. Szóval, ha kíváncsiak vagytok, mi az én racionális véleményem a sorozatról - amit egyébként már azelőttről ismertem, hogy elterjedt volna a 3.6-os meme - akkor tartsatok velem. (Spoiler: tetszett)
Azok számára, akik a kómából felébredve most térnek vissza az internet földjére, röviden összefoglalom, miért is van minden tele Csernobil-al, honnan érkezett ez a sok atomenergia szakértő, miért cikkeznek erről a témáról a sajtóban és miért vált szállóigévé a “nem jó, de nem is tragikus” mondat.
Az egész réges -régen, egy messzi galaxisban kezdődött, május elején. A világháló népe megtörten gyászolta a harcoló trónokat és kétségbeesetten kutatta azt a valamit, azt a szent sorozatot, mely új értelmet ad az életének. Ekkor, mint égből leszálló messiás, az HBO-ra megérkezett a Csernobil sorozat és minden könnyet felszárított. Mint fuldokló a mentőöv után, úgy kaptak rá a kétségbeesett sorozatfüggők az új szerre, mely átmenetileg kielégítette az igényeiket.
Na, de mi is ez a misztikus sorozat, mellyel kapcsolatban, mindenki nagy meglepetésére, csak nagy nehézségek árán lehet negatív kritikát találni?
Nem más, mint a méltán híres és köztudatban élő Csernobili atomerőmű katasztrófáját feldolgozó dokumentumfilm/dráma. Az HBO vígjáték, dráma címkékkel látta el, de én erősen szkeptikus vagyok azzal szemben, hogy ebben a sorozatban bármi humoros jellegű is volna. Nevethetünk néhány szituáció vagy karakter hozzáállásának abszurditásán, esetleg Legaszov és Borisz komoly, mégis fesztelen csipkelődésén, viszont ezeken kívül semmi.
Ez egy nagyon mélyreható, lelkileg borzasztóan megterhelő, túlzottan is realisztikus tragédia felelevenítése ijesztően magas minőségen. A nézők gyakran hangoztatják a kommentek között, hogy a sorozat teljesen beszippantotta őket. Akár egy virtuális valóságban, úgy érezték magukat, mintha testközelből látnák, tapasztalnák, éreznék az eseményeket. És ez tényleg igaz.
A sebtében felhúzott, a valódi városra megszólalásig hasonlító díszletek között a rendezők és alkotók valóban egy olyan emberi, humánus atmoszférát teremtettek, hogy a néző elfeledkezett arról, hogy a jeleneteket csak a képernyőn át szemléli. Én, mint szuperézékeny ember, éppen ebből az okból kifolyólag csak naponta 1 részt bírtam megnézni, mert annyira megterhelt lelkileg és utána még pár óráig csak félgőzzel működtem, oly mértékben leszívta az energiáimat. Szóval, ha hozzám hasonlóan hiperempatikus vagy, akkor fogadd óva intésemet.
Ez az a sorozat, amit látni kell. Nem azért, mert aktuálisan trend, nem azért, mert követni kell a csordát, nem azért, mert 9.6-os értékelést kapott Imdb-n, ezzel minden idők legsikeresebb sorozatává avanzsálódva. Hanem egész egyszerűen azért, mert ilyen csontig hatolóan, kijózanítóan, reálisan, őszintén és hitelesen még mű nem dolgozta fel a Csernobilban történteket. És ezt minden európainak ismernie és tudnia kell. Tudni, szembesülni kell azzal, hogy mi, hogyan, mikor és miért történt, mert ha a fiatalabb generációkra nem is, de a szüleink, nagyszüleink generációjára közvetlen hatást gyakorolt. Mind lelkileg, mind egészségügyileg.
Ha álmunkból felébresztve, kívülről, elölről-hátulról nem is, de minimum hallásból illik ismerni azoknak a hősöknek a nevét, akik ott küzdöttek az életük árán az események gyújtópontjában, az életveszélyes mértékben sugárzó reaktor zónában, nem önzetlenebb okból, mint hogy, minimalizálják a károkat és megakadályozzák a fertőzés tovább terjedését. Ők az életüket adták azért, mert egy bizonyos ember a reaktorban, Antoly Dyatlov, felsőbb hatalmi nyomásra rossz döntést hozott.
És itt kanyarodunk rá arra, hogy mi is a sorozat valódi üzenete azon túl, hogy testközelből bemutatja a tragédiát, illetve lebutított tudományoskodással elmagyarázza, hogy miért is robbanhatott fel egy RBMK reaktor. A robbanásoktól, kiáltozásokkal teli füstfelhő forgatagából szép lassan előtérbe kerül a valódi ellenség, a gyomorba vágó tény, hogy az igazi gyilkos nem az atomsugárzás, hanem a politika.
A Csernobil sorozat a valaha készült legjobb kormányellenes propaganda film - és még csak el se ferdítették benne az igazságot, ahogy manapság szokás. Nincs negatív filter, hazugság, kontextusból kiragadott félmondatot vagy képek, csak a színtiszta valóság, mégse kell senkit arra buzdítani, hogy a párt ellen forduljon, mert megteszi magától.
Antoly Dyatlov mellett az összes öltönybe csomagolt okoskodó politikus karaktere is olyan mély zsigeri gyűlöletet ébresztett bennem, amilyet kitalált személy még soha. Csak néztem, ahogy győzködik a társaikat és önmagukat arról, hogy egy RBMK reaktor nem robbanhat fel, ahogy megizzadva küzdenek az igazság leplezéséért, majd bosszankodnak, mikor kiderül, aztán mikor megláttam, ahogy az egyetlen józanul gondolkodó tudós, Legaszov tudományos érveit is semmibe veszik, sőt, megmagyarázzák, hogy miért nem lehet igaza, akkor kedvem támadt az mindegyiket felképelni. Jól van, azt hiszem erről ennyit, mielőtt még jobban felhúzom magam.
És ha az nem volna elég, hogy makacsul kizárnak mindent, ami szembe megy a konzervatív életszemléletükkel, a legtragikusabb az egészben az, hogy az ostoba döntéseik miatt több százezren haltak meg, mivel nem evakuáltak időben és mivel nem elég nagy területet evakuálták. A reaktor nyitva szivárgott, sőt zúdította a világra a mérgező anyagokat, már két teljes napja, mire a kiküldött csapatok végre engedélyt kaptak az intézkedésre. Ez is csak azután következett be, hogy már nem lehetett tovább tagadni a nyilvánvalót.
A politikától eltávolodva - ugyanis ez egy politikailag mentes blog - a sorozat egy másik zseniális húzása volt az, hogy néhány karaktert kiragadva és közelebbről bemutatva személyessé tette az eseményeket. Miattuk nem egy tömeg tragédiáját láttuk, nem egy tömegért aggódtunk, hanem bizonyos személyekért. Nem egy összesített átlagot láttunk, hanem bepillanthattunk hétköznapi emberek nappalijába, fejébe, mindennapjaiba és megfigyelhettük, milyen hatást gyakorolnak rájuk az események.
Megismerjük például Ljudmila Ignatyenko-t, kinek tűzoltó férjét az éjszaka közepén hívják be szolgáltba és aki azzal a tudattal indul el oltani, hogy a baleset nem több, mint egy egyszerű, hétköznapi tűz eset. Őt és naiv társait beküldik a reaktorba, majd rá pár napra mind meghalnak. Vaszilij Ignatyenko terhes feleségét hagyta maga mögött. (és ha már itt vagyok, meg kell ragadnom az alkalmat, hogy elmondjam, mekkora felelőtlenségnek tartom azt, hogy Ljudmila terhesen a férje közelébe ment a nővérke minden tiltása ellenére. Egy anyukának nem szabadna ilyen önző módon viselkednie)
Továbbá ott van még Pavel, a fiatal, 20-as éveiben járó fiú, akit, mint „likvidátor” vezényelnek ki a zónába, hogy két társával együtt, kegyetlenül megöljön minden ott hagyott háziállatot, akik terjeszthetik a sugárzást. Különösen megérintő pontja az epizódnak az, mikor találnak egy kutya családot 5 darab kölyökkel és még a sokat látott, hidegvérű gyilkos Nyikolaj Tarakanov ajaki közül is kiszökik egy lemondó „basszus”.
A sorozat sok karaktert mozgat, közülük mégis kiemelkednek Borisz Scserbina, a minisztertanács elnökhelyettese, Valerij Legaszov, a Kurcsatov intézet igazgatóhelyettese, illetve Uljana Homjuk, aki azt a rengeteg tudóst képviseli, akik részt vettek a robbanás következményeinek megoldásában. Ők hárman azok, akik a szálak mozgatják, akik szemén keresztül látjuk a háttérben történteket, és akik elmagyarázzák nekünk a dolgok tudományos részét. Ők az intézmények szócsövei, mindaddig, míg a tapasztalatok nem kerekednek felül a kötelezettségeken.
A Csernobil sorozat 5db, egyenként 1 órás, tematikusan felépülő epizódból áll. Mind-mind a katasztrófa egy-egy ikonikus eseményét, mozzanatát dolgozza fel, ezzel lassan felépítve a történtek vázát. Láthatjuk magát a balesetet, a kormány intézkedését, a helyszínen való kétségbeesett megoldás keresését, az áldozatok haláltusáját, a kórházak túlterheltségét, az önfeláldozó hősök cselekedeteit és végül lezárul a mindent meghatározó tárgyalással meg Legaszov vallomásával.
A Csernobil sorozat egy tudatosan felépített, megkomponált, feszített ütemű, részetekbe menően pontos, hiteles, őszinte és hiánypótló alkotás, egy tragédiáról, mely több, mint 30 éve kísérti az Európai embereket. Pont azért, mert nem tudtak róla semmit. Ennek okáról, illetve eddig gondosan rejtegetett részletről, titokról is lerántja a leplet ez a sorozat, melyhez hasonlóra már nagyon szüksége volt a világnak. Én szorgalmaznám az ilyen sorozatok további gyártását is más katasztrófákról vagy világot érintő eseményekről, hiszen minél többet tudunk róla, annál sikeresebben tudunk védekezni ellene. Hiába egy szívbemarkoló téma, a Csernobil bebizonyította, hogy sokkal nagyobb igény van rá, mint bárki is hitte.
Érdemes elkészíteni, érdemes időt szánni rá és érdemes elgondolkodni rajta. De mindenek előtt, tisztelettel kell bánni vele, melyre nem a legjobb eszköz az, hogy kivágott mémekkel árasztjuk el a közösségi oldalakat, de a másik oldalról legalább ezzel is terjesztjük a sorozat hírét.
Összegezve; ha azon gondolkozol, hogy érdemes –e megnézned, a válaszom az, hogy mindenképpen. Ülj le elé, szánj rá egy délutánt. Csak 5 órát vesz el a napodból, de egy életre szóló tanulsággal gazdagodsz.
Csak jelent valamit az a 9,6-os Imdb értékelés, hiszen mind tudjuk, hogy az internet népe milyen kritikus….
