High School Musical: The Musical: The series - kritika

Melyik kétezres évek elején született fiatal lány ne ismerné a méltán híres High School Musical szériát, a gyermekkorunk meghatározó musical-jét, mely megalapozta azt a fantázia képet, ami a gimis évekről élt a fejünkben? Úgy akartunk énekelni, táncolni, tanulni és élni, mint Gabriella és olyan tökéletes férfira vágytunk, mint Troy Bolton,egy olyan iskolában tanulva, mint az East High. 

Nekem személy szerint a gondtalan gyermekkort idézi ez a széria, melynek mindhárom filmjét ezerszer láttam és melynek dalait álmomból felébresztve is tökéletesen idézni tudom. A dallamos, fülbemászó betétdalokat még a mai napig hallgatom elvétve és a filmeket is szívesen visszanézném, ha nem szégyenkeznék a töretlen rajongásom miatt ennyire. Évek óta eldöntött tény például, hogy az esküvőmön a Can i have this dance? című dalra fogok keringőzni a férjemmel. 

Éppen ezért örültem meg annyira, mikor a youtube-on először szembe jött velem a High School Musical: The musical: the series (HSMTMTS), új, 10 részesre tervezett amerikai sorozat első előzetese. Ugyanis a Disney úgy döntött, hogy 11 év téli álom után feléleszti a brand-et és az újszülött Disney+ szolgáltatás egyik fő reklámfogásaként készít egy amolyan spin-off sorozatot a közkedvelt filmekből. Más karakterekkel, más történettel, de azonos helyszínen. És éppen ez a kis csavar adja a sorozat legfőbb erényét. 

Nem is igazán a karakterek vagy a történet fogott meg, hanem az ismerős helyszínek és dalszövegek. Olyan mély nosztalgia és gyermeki izgatottság fogott el, hogy miután egymásután 4x-er pörgettem vissza, majd néztem újra azt az egy, 2 perces kis videót, eldöntöttem, hogy nekem ezt látnom kell. 

Dacára annak a rengeteg negatív véleménynek, melyek elárasztották a sorozatot reklámozó youtube videók komment szekcióját, az én lelkesedésem nem lankadt és türelmetlenül vártam, hogy a “kizárólag” a Disney+ kínálatában látható sorozat első része felkerüljön az internetre. 

Nem vártam magyar feliratot vagy szinkront, nem is lepődtem meg, mikor nem találtam, a szegényes, tört-angol nyelvtudásommal ültem le az alig 20 perces epizód elé, melynek szerencsére olyan egyszerű a nyelvezete, hogy még én is könnyen megértettem. Pláne, hogy musical-hez híven, a rész fele éneklésből állt. 

A cselekmény sok szereplőt mozgat, akik felszínesen ugyan, de mind felbukkannak az első részben. 3 fő karakter, 1 lány és 2 fiú adják a központi szálat képző szerelmi háromszög alapjait. Nini, aki az első iskolai napon szakít ex-barátjával, a musical gyűlölő Ricky-vel, majd még talán aznap - ebben nem vagyok biztos - összejön a suli tipikus menő figurájával, EJ-vel. A sorozat nézése közben végig úgy éreztem, hogy Nini-nek szánják az áldozati szerepet, őt kellene sajnálnom, viszont számomra nem vált szimpatikussá a viselkedése alapján. Tény, hogy nem szép dolog, amit Ricky csinált vele, de véleményem szerint mégse kellene ilyen gyorsan átülnie egy másik fiú ölébe. 

Rajtuk kívül még a 2 tanár, Miss.Jenn és Mr.Mazzara tekinthetők fontos szereplőknek. A drámatanár és a tornatanár, akárcsak az eredeti filmekben, itt is ellentétes oldalon állnak a diákok szabadidős tevékenységének kérdésében. 

Említésre méltó karakterek közé sorolható még Carlos, a meleg koreográfus fiú, aki közvetlen viszonyt ápol Miss.Jenn-el és bár nem mondják ki, vélhetően meleg. Pontosan ennyi derül ki róla az első epizódból. 

Továbbá ott vannak még a két főszereplő, Nini és Ricky legjobb barátai, a vörös hajú Big Red (tényleg ez a neve az Imdb szerint), illetve Ashlyn, akinek egyelőre nincs személyisége. 

A többiek mind egy vagy még annyi mondatos mellékszereplőként biztosítják a színpadi darab háttértáncosait. 

Ha már a meleg témánál vagyunk. Értem én, hogy minden eddiginél tüzesebben lobognak a meleg jogok, főleg Amerikában, de Nini leszbikus szüleit már tényleg kicsit erősnek éreztem. Nem baj, nem bűn, csak az én ízlésemnek kicsit sok volt. 

Az első epizódról szólva; összességében tetszett. Az első részekre jellemző feszített tempó itt is jelen volt, sokat akart egyszerre fel markolni azzal, hogy egyből felfuttatja a fő konfliktusokat és bemutatja az összes szereplőt, mely miatt kicsit túlzsúfolttá vált a rész, de egyébként élvezhető maradt. Érzek némi hiányosságot, de bízom abban, hogy a következő epizódok során majd szépen kiforrja magát a sorozat. 

A sorozatról egyébként nem szeretnék egyelőre konkrét, velős véleményt formálni, elvégre, ez még csak ez első rész volt, még bárhova kifuthat, viszont azt meg kell említenem, hogy ezek a párhuzamosan a kamerába néző, a sorozatból kibeszélő riport szerű gondolatok, monológok, nem igazán nyerték el a tetszésemet. Számomra olyan valóságshow szerűvé teszik az összképet, kizökkentenek a sorozat világából. A szereplők belső gondolataink a kimondatására léteznek ennél sokkal jobb megoldások is szerintem. 

A dalok közül stílszerűen, az első film első dala, a Something new került egyedül elő, amit a diákok, mint próba dal adtak elő a válogatáson, illetve felcsendült még egy, Nini által írt dal is Ricky előadásában. Első hallásra, mint laikus, azt mondanám, hogy tehetséges, ígéretes színészeket válogattak be a castingosok, de tagadhatatlanul furcsa volt az ezerszer hallott,megszokott dalokat más előadásában hallani. 

Összegezve: a HSMTMTS egy könnyed, főként a nosztalgiára és a HSM sikerére építő sorozatnak ígérkezik, első benyomásra többnyire szimpatikus, egyedi karakterekkel, nem túl egyedi, de tűrhetően sablonos konfliktusokkal és remek betétdalokkal. 

Valószínűleg a HSM hátszele nélkül, így önmagában, mint történet, csak egy gyenge Glee koppintás volna, viszont ilyen formában, én nem zárkózom el a folytatástól. Az előzetesben látott képek alapján még bőven tartogat biztató dolgokat a sorozat. 

Ha kedvet kaptál a sorozathoz, tekintsd meg az előzetest ide kattintva. 

A nagy fa kérdés: igazi vagy mű?

Ha év vége és december, akkor szinte már az ünnep elmaradhatatlan elemévé vált az az évtizedes viszály, mely a karácsonyfa vásárlást övezi. Az egyik oldal az élő, az ünnep előtt frissen kivágott igazi fenyőfára esküszik, míg a másik oldal semmi pénzért nem volna hajlandó élő fát beengedni az otthonába. 

Ez az a kérdés, mely minden évben előkerül, hogy aztán ismét meghányja-vesse a nép, majd az ünnepek múlásával együtt ez is bekerül a szekrény mélyére a díszekkel együtt, hogy 1 év múlva ismét megújult erővel szakítsa szét a az embereket. 

Az ünnepek és a magas kiadások miatt egyébként is feszült polgárok kapva-kapnak az alkalmon, hogy egy kemény vita keretei között adják ki magukból a feszültséget és most, hogy hivatalosan is a klímasztrájk lett az év szava, talán minden eddiginél jobban előtérbe került az a bizonyos örök-kérdés, hogy melyik a zöldebb, a gazdaságosabb, az erkölcsösebb választás: az igazi vagy a műfenyő? 

A karácsonyfa állítás eredetileg egy német hagyomány volt. Egy nagy virágcserébe ültetett fatönkhöz erősített deszkaszálra három, felfelé rövidülő deszkát szegeztek keresztbe, majd a végeiket gyertyákkal díszítették. Ez volt az úgynevezett karácsonyi piramis, a ma ismert karácsonyfa elődje. A 18. század közepén kezdték Németország egyes helyein az egyszerű karácsonyi piramis dísztelen vázát karácsonyi gallyakkal ékesíteni. A klasszikus értelemben vett karácsonyfa megszületésére a 20.századik várni kellett, ekkor kezdték el ugyanis a kis gallyak helyett a teljes fát almákkal és gyertyákkal feldíszíteni. A karácsonyfa német közvetítéssel eljutott a világ minden pontjára, elkezdte térhódítását, ma pedig már alig akad család Magyarországon, aki ne állítani valamilyen formában fát a szeretet ünnepén. 

Az évek elteltével aztán a fák köré egész iparág épült, megjelentek az első fenyőfa ültetvények, melyek kimondottan azért jöttek létre, hogy az egész évben nevelgetett fákat karácsonykor kivágva értékesíthessék az embereknek. 

Az áruházláncok évről-évre, szinte egymással versengve, egyre korábban pakolják ki az első díszeket a polcokra és tagadhatatlan a tény, hogy az évnek ebben a szakában bonyolítja a kereskedelem a legnagyobb forgalmat. Ám a boltba betérve a vásárlók már nem csak az ünnep díszeit és az ajándékokat szerezhetik be, hanem magát a szoba ékét is; a karácsonyfát. 

Nem kellett sokat várni ahhoz, hogy a karácsony hullám és a környezetvédelem fokozódó trendje életre hívja a műfenyőket és az első darabok legördüljenek a futószallagról. Megszülettek az első műfenyeő, amik az általános genetikának ellentmondva, évről-évre egyre szebbek, zöldebbek, modernebbek és valósághűbbek lettek. 

Egy ideális világban ez volna a tökéletes termék. Szakasztott olyan, mint az igazi, méretre választható, nem hullatja a leveleit, nem kell félni se az éles tűlevelektől, se a törzsön maradt gyantától és az ünnep végével nem kell az egész lakást összepiszkolva kirángatni az utcára, elég csak összecsukva elrakni az egyik sarokba. 

Egy ideális világban a műfenyő szép lassan először háttérbe szorította volna, majd teljesen lesöpörte volna a piacról a valódi fenyőfákat és ezzel millió és millió fenyőfát mentett volna meg a halálra születéstől, illetve a megszégyenüléstől, viszont nagy bánatomra nem egy ideális világban élünk. 

Ebben a világban ugyanis minden terméknek két piaca van; azok, akik szeretik és azok, akik megvetik. Ez alól pedig a műfenyő se kivétel. 

A kedvelőire jellemző, hogy úgy védik a valódi fenyőfát, mintha a gyermekük lenne és minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy egyetlen karácsony se teljen el fa tetem nélkül a nappaliban. Kár ezt szépíteni: a valódi fenyőfa nem más egy halott élőlénynél, akit saját akaratodból bevonszolsz az intim élőhelyedre és teleaggatod csicsás gömbökkel. Ha a fenyőt behelyettesítenénk akármilyen más élőlénnyel, biztosan rám hívnád a rendőrséget, ha elkezdeném árusítani a parkolóban. 

A témára visszatérve, a valódi fa fanok legkedveltebb érvei között megtaláljuk az olyan klasszikusokat, mint a “mű fenyőnek nincs illata”, illetve, “a gyerekeknek valódi fa kell”, továbbá a kedvencem “ ezeket azért ültetik, hogy utána kivághassák”. 

Nos, az utolsóhoz inkább nem fűznék hozzá semmit, mert nem tudnám nyomdafestéket tűrő módon megfogalmazni, hogy mekkora egy %@/!7”*, inkább térjünk át a másik két érvre. 

Az illat dolog, ha valakinek valóban annyira a szíve ügye, egyszerűen megoldható egy fenyőfa illatú gyertyával, vagy még ennél is egyszerűbben egy szimpla, akármelyik benzinkúton fillérekért kapható autóillatosítóval. Arról a kis fenyőfa alakú tárgyról beszélek, ami minden régi, „zs” kategóriás magyar filmben ott himbálózik az autó visszapillantó tükrére akasztva és általában olyan intenzív illata van, hogy csak kevesen tudják pár percnél tovább elviselni zárt légtérben. 

A gyerekekkel kapcsolatos érvelésnek én is áldozatául estem, ugyanis mióta csak megszülettem, csakis igazi karácsonyfás ünnepségeken vettem részt. Otthon is igazi fenyő volt, a nagyszülőknél is, az iskolában is, az áruházakban is, mindenhol. Mindaddig, míg idősebb koromban szívügyemmé nem vált a környezetvédelem, számomra a valódi karácsonyfa volt a természetes. Amint eljutottam abba a korba, hogy hangot mertem adni a véleményemnek, rögtön elkezdtem a családomban kampányolni az igazi fenyő ellen, mondván, ha már a tömeges fakivágást nem tudjuk megállítani, legalább mi ne tápláljuk tovább azzal, hogy megvásároljuk őket, de leintettek a már ezerszer hallott kifogással: de az öcséd még kicsi. 

Nos, első kezű tapasztalatból állítom, hogy az én “kicsi öcsémet” sokkal jobban érdekelte az, hogy mi van a fa alatt, mint maga a fa. Azt a szép szeretetteljes hagyományt, hogy december 24.-én a család meghitt karácsonyi zenéket hallgatva együtt díszíti fel a fát, ugyanúgy ki tudja szolgálni egy műfenyő is, mint egy igazi és még a talpalást is megússzuk. Nem kell faragni a törzset és folyamatosan takarítani a tűleveleket, arról nem is szólva, hogy csak egyszer kell egy nagyobb összeget rákölteni, utána szerencsés esetben hosszú évekig kiszolgál. 

Összegezve: azt gondolom, egyértelműen látszik, hogy én melyik pártot fogom, ellenben nem pártolom azt a hozzáállást, hogy csak nekem lehet igazam. Van egy véleményem, melyet kifejtettem, de nem zárkózom el attól, hogy mások ellenérveit is meghallgassam és lehetőség szerint oldalt váltsak. A karácsonynak, mely a szeretet ünnepe, nem a viszálykodásról kell szólnia, hanem az összetartásról. Ne hagyjuk, hogy egy olyan lényegtelen kérdés, hogy mű vagy igazi fenyő díszítse a lakást, éket verjen közénk. 

A karácsonynak nem a fa, nem a hó, nem az ajándékok és még csak nem is a fára kerülő díszek a lényege, hanem a család és a szeretet. Tartsuk hát ezt szem előtt, mikor legközelebb vita helyzetbe kerülünk a karácsonyfával kapcsolatban.