Szögezzük le már az elején, hogy A vezércsel végkifejletét már az első rész megnézése után sejteni lehetett. Aki már látott éltében ilyen fajta sorozatot, tudhatta, hogy csak két módon végződhet: csodás győzelemmel vagy tragikus halállal. Azonban, annak ellenére, hogy volt egy elképzelés a fejünkben, a sorozat feszes,mégis könnyed üteme, az állandó fordulatok és a főszereplőnk hullámzó viselkedése hatására egészen az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hogy melyik lehetőség teljesedik be. Sőt, a végjátékot követően egy huszárvágással (haha, értitek) fordíthattak volna is a befejezésén.
A történet szerint ( too much Szirmai) Elizabeth Harmon egy átlagos 9 éves lány volt mindaddig, míg egy tragikus autóbaleset miatt el nem veszítette édesanyját, melynek következtében nevelőotthonba került. Egyik nap aztán, amikor szivacs porolás miatt a pincébe vezetett az útja, megismerkedett az otthon gondnokával, Mr. Shaibel-el, aki éppen sakkozott. Beth érdeklődését felkeltette a játék, így megkérte az idős urat, tanítsa meg neki, a gondnok pedig némi hezitálás után engedett a kérésnek. Hamar kiderült, hogy Beth született tehetség, azonban mielőtt kiteljesedhetett volna, egy házaspár örökbe fogadta őt, ezzel elvágva a kapcsolatot a gondokkal és vele együtt a sakkal is. Teltek-múltak a hetek, Beth élte az átlagos diákok életét, miközben éjszakánkat fejben sakkozgatott. Váratlanul tudomást szerzett egy közeli városban tartandó sakk versenyről, melyen kimagaslóan szerepelt és ami meghozta számára a hírnevet. A média hamar felkapta a fiatal, női sakk bajnok történetét, Beth pedig sorra járta a versenyeket és repkedett az országok között mostohaanyja társaságában. Úgy tűnt, az élete végre felfelé ível, ám egy nem várt csapás ismét derékba törte az életét. A tragédia mélyen megrázza az egyébként is labilis, nehezen kötődő lányt, aki már sokat veszített és szép lassan elkezdi bekebelezni az alkohol csábító ereje.
Ez a sorozat rengeteg szempontból zseniális, de a legnagyobb elismerést talán mégis azért érdemli, hogy képes volt nem csak népszerűvé, de izgalmassá is tenni a sakkot. Lássuk be, a sakk nem éppen egy focimeccs, a rendezők mégis elért, hogy körmöt rágva izguljam végig Beth utolsó sakk játszmáját. A képernyőre tapadva szurkoltam neki, miközben idegesen kiabáltam a tv-vel, hogy fordítsák már vissza a kamerát szereplők arcáról a sakk táblára, mert nem látom, mi történik a pályán.
A legbámulatosabb az egészben az, hogy nem csak rám volt ilyen hatással a sorozat. A témával kapcsolatban született hírek alapján, az egyik legnépszerűbb sakk portálnak a látogatottsága olyan szinten felpörgött a sorozat hatására, hogy a szerverek már nem bírták a terhelést. Az üzemeltetők még egy Beth Harmon nevű botot is készítettek, hogy kiszolgálják az igényeket.
Számomra hihetetlen eredmény, hogy a mai világban, amikor nem számítanak divatosnak a gondolkodás vagy a szellemi érdemek, egy netflixes sorozat képes volt sakkozásra csábítani fotelban punnyadó amerikaiak millióit.
Ezek mellett muszáj szót ejteni a látványról is, ugyanis a sorozat háttér elemei, a stylistok munkája és a világosítás összessége tökéletesen megteremti a 60-as évek hangulatát. A legjelentéktelenebb helyszíntől egészen a sakk játszmáknak helyet adó hatalmas belmagasságú, monumentális csarnokokig minden helyszín gondos kiválasztás eredménye, melyet a legapróbb részletekig hitelesen rendeztek be. A sorozat kemény dolgot vállalt azzal, hogy rengeteg helyszínen és számtalan mellékszereplő előtt játszódik a cselekmény, mégis mindenről és mindenkiről visszaköszön a 60-as évek hétköznapiassága. A kosztümök, a tárgyak, az autók, a boltok kínálata, az iskola berendezése, a kanapén látszólag hanyagul ott felejtett díszpárnák....az utolsó részletig tökéletesen korhű.
A sorozat forgatókönyve az első pillanattól egészen a befejezést megelőző 10 percig lenyűgöző volt és emiatt is fáj annyira, hogy a készítők egy ilyen sablonos lezárást adtak a történetnek, mert ez a sztori ennél különlegesebbet érdemelt volna.
Ha már az alkotók vették a bátorságot, hogy mégha csak felszínesen is, de érintsenek olyan érzékeny témákat, mint a szülő halála, az örökbefogadás, az abban az időszakban szokatlannak mondható válás vagy az alkoholizmus, akkor joggal lett volna tőlük elvárható egy kis tökösség a végkifejlet során is. Még ezt az utolsó ziccert bevállalhatták volna és akkor lett volna igazán drámai és Beth-ez méltó a lezárás. De nem merték. Az utolsó pillanatban visszafaroltak a kitaposott ösvényre és úgy fejezték be a sztorit, ahogyan azt a társadalom elvárta tőlük. Összefogás, a zsenialitás kiteljesedése, örömmámor, boldogság és gyógyulás....
Azonban még ez a a számomra csalódásként megélt befejezés sem rontja a The queen's gambit érdemeit, hiszen a maga kategóriájában, ezzel a méltatlanul elhanyagolt sporttal a középpontjában önmagát is felülmúlót alkotott.
Ezt a kritikát igyekeztem spoiler mentesen megírni, így sajnos hosszabban nem taglalhatom a forgatókönyvi zsenialitásokat, viszont a fő kérdésre, hogy akarod-e látni, hogy megéri-e 7 órát áldozni erre a minisorozatra, a válasz egyértelmű: IGEN! Ha érdekel a sakk, akkor azért, ha soha nem volt kapcsolatod a játékkal, akkor pedig azért érdemes megnézni, ugyanis játékosként és laikusként is egyaránt élvezhető a történet.
