Az érem két oldala - avagy ezt tanította nekem/nekünk a járvány

A vírus helyzet és a korlátozások közepette hajlamosak vagyunk csak a dolog negatív oldalára koncentrálni. Egyedül azt látjuk, hogy mit vesztettünk általa, miben sérültünk és miben akadályoz minket a járvány okozta szigorítás. Bele se gondolunk abba, hogy ez az új,  példátlan állapot milyen eddig rejtett, érdektelennek tűnő apróságokra világított rá azzal, hogy egy ismeretlen élethelyzetbe kényszerítve minket felnyitotta a szemünket. Úgy döntöttem, kicsit befelé fordulok és alaposan megvizsgálom, hogy milyen változásokat eredményezett bennem ez a 2 hónapnyi szobafogság. 

1.) Ne vegyem készpénznek a természetesnek tűnő dolgokat. 

Kezdjük rögtön a legrelevánsabbal, a szabadsággal. Állítom, hogy sokunknak meg se fordult eddig a fejében, hogy bűncselekmény elkövetése vagy egy betegségen kívül bármi korlátozhatja a szabadságunkat. Természetesnek gondoltuk, hogy a saját korlátainkat figyelembe véve, akkor és oda mehetünk, amikor csak akarunk, míg meg nem érkezett a járvány, mely egy egész országot zárt ajtók mögé. Hirtelen elvesztettük a szabadságunkat, megszűntek a szociális események, bezártak a szórakozóhelyek, a kulturális intézmények és még azokat a boltokat is csak bizonyos idősávokban lehetett látogatni, amik nyitva maradtak. 

2.) A család, barátok fontossága

A járvány következtében hozott korlátozások és távolságtartás soha nem tapasztalt szintre emelte a magány érzését. Azok, akik távol élnek a családjuktól, most hónapokig kénytelenek voltak nélkülözni a személyes találkozókat. Elkezdtük félteni idősebb rokonaikat és talán mindannyian kicsit közelebb kerültünk hozzájuk azáltal, hogy segítettük őket a legveszélyesebb időkben. Felértékelődött a család és az összetartás fontossága és ráébredtünk, hogy milyen törékeny az élet. Akármikor bekebelezhet minket egy járvány a világ végéről és elragadhatja mellőlünk a szeretteinket, ezért vigyázni kell rájuk és addig szeretni őket, törődni velük, amíg még köztünk vannak. 

3.) A testmozgás szükségessége 

Szent meggyőződésem volt a karanténig, hogy nekem nincs időm edzeni, eljárni sportolni vagy otthon tornázni. Gyalog jártam be mindennap a munkahelyemre és azt gondoltam, ez a heti ötszöri, 2 km séta bőven fedezi a napi mozgás szükségleteimet. Ezután hirtelen lecsapott a koronavírus, elkezdődött a home office és nagyjából 1 hét otthon ülés után azon kaptam magamat, hogy eggyé váltam a kanapéval és ha nem mozdulok ki azonnal, akkor menten megörülök. Nekem egy vírus kellett ahhoz, hogy felfedezzem a mozgás fontosságát és 1 évnyi ígérgetés, tervezgetés után. végre futócipőt ragadjak. Először csak a klausztrofóbia elől menekülve indultam el futni, aztán az alkalmi viszony szerelemmé fejlődött és ahogy teltek a hónapok úgy váltak egyre hosszabbá a futó távok. Közel 3 hónapnyi rendszeres kocogás eredményeként a múlt héten már súroltam alulról a 4 kilométerét, mely nem sok, de számomra hatalmas dicsőség. 

4.) Nyakon csípni a pénzt 

Ezzel a borzasztó alcímmel azt szeretném kifejezni, hogy a párommal rájöttünk, hogy nem csak, hogy bőven elég heti egyszer tartani egy nagy bevásárlást, hanem, hogy ezáltal sokkal több marad a pénztárcában.  A vírusnak köszönhetően hetente egyszer, szigorúan listával és gyors tempóba kapcsolva jártunk bevásárolni és ezzel szinte teljesen kiszűrtük a pénznyelő impulzusvásárlásokat. Nem bolyongtunk a sorok között, nem látogattunk meg több üzletet, csak azt vettük, ami kellett, azokat is nagyobb tételekben és bár a kasszánál mindig összeszorult a gyomrom a végösszeg hallatán, a hónap végén kiderült, hogy összességében kevesebbet költöttünk, mint általában, normál körülmények között.

5.) Minőségi időtöltés együtt 

Itt most nem a távoli barátokkal és családtagokkal való szórakozásra gondolok, habár az is fontos, hanem hogy azokkal a személyekkel töltsünk együtt minőségi időt, akikkel egy fedél alatt rekedtünk karanténban. A rohanó hétköznapok, a zsúfolt hétvégék és a technológia akarva- akaratlanul elszigetelt minket egymástól, viszont a vírus okozta bezártság jó alapot szolgáltatott arra, hogy újra összekovácsolódjunk. Nem tudtunk sehova menni, szóval kénytelenek voltunk együtt átvészelni az ölünkbe hulló szabadidőt, mely közben reményem szerint mind rájöttünk, hogy eddig milyen kevés figyelmet fordítottunk egymásra. Előkerültek a szekrény mélyéről a társasjátékok, új készségeket tanultunk, párunk, testvérünk, szüleink felfedték előttünk rejtett tehetségüket és az esték csendjét a tv zaja helyett élénk csevegés hangja törte meg. Szeretném azt gondolni, hogy mindannyian kicsit közelebb kerültünk egymáshoz a karantén alatt. 

6.) Alapvető higiénia biztosítása 

Abban szerintem mind egyetértünk, hogy a járvány a higiénia elvárások biztosításában is hatalmas változásokat hozott. Az emberek jobban odafigyelnek és körültekintőbben fertőtlenítenek, mint korábban. A boltok is biztosítanak olyan szolgáltatásokat, ami véleményem szerint egyébként is alap elvárás lehetne, mint a kihelyezett kézfertőtlenítő, a plexi üveg a pénztáros előtt, eldobható kesztyű a dolgozóknak, kiszedő csipesz a letakart pékárukhoz. Gyakoribb és minőségibb a takarítás is. Ugyanakkor, a boltoktól eltávolodva, végre a közösségi tereken, a buszokon, az irodákban is gondot fordítanak a megfelelő tisztaságra, melyre, mióta élek, nem láttam precedenst. Éveken át buszoztam, megtapasztaltam több cég és vezetőség váltást is, de ilyen tisztának még soha nem láttam a tömegközlekedési járműveket. Ez a fajta rutin és odafigyelés nem bánnám, ha maradna a járvány után is. 

7.) Nemzeti összefogás 

A pánikhelyzet valóságos egységgé, összetartó nemzetté kovácsolta a népünket. Alapjaiban rengette meg az eddigi nyugodt életünket, változtatta meg a gondolkodásunkat és ez szerencsére a többségből a lehető legjobbat hozta ki. Segítő szervezetek születtek, az egészségügyi dolgozók végre elismerést nyertek a munkájukért, a fiatalok az idősebb polgárok segítségére siettek a bajban, gyerekek és középkorúak sorakoztak a gyógyszertárak előtt a szép korúak helyett. A zenészek online koncerteket adtak, a művészek tutorial videókat készítettek, az egyetemisták skype órák kereti között oktatták az érettségiző diákokat, a nyelvtanárok digitálisan tanítottak. Kartonpapír szívek lepték el a házakat, a buszokat, az autókat, miközben minden este 8-kor együtt tapsolt az ország mindenkiért, aki értünk dolgozik. A boltok és éttermek átálltak a házhoz szállításra, a stream szolgáltatók ingyenessé tették filmjeiket és még a könyvek is házhoz jönnek a könyvtárakból. 

Mindenki ott segít, ahol tud és ez a szintű összefogás szerintem a járvány legcsodálatosabb hozadéka. Mind félretettük a saját gondjainkat, a nézeteltéréseinket, a megkülönböztető magatartást és végre emberként viselkedtünk egymással. Szomorú, hogy ehhez egy járvány kellett, de bízom benne, hogy a felhők elvonulását követően is marad egy kevés abból a szeretetből, segítőkészségből és önzetlenségből, melyet életre hívott ez a világméretű tragédia.