Már a hivatalos trailer megjelenése után ment a csoportos vagdalkozás a komment szekcióban, hogy…mégis mi az, hogy emoji-film? Komolyan a facebook-os hangulatjeleknek csinálunk egy egész filmet? Hova süllyed ez a világ? Ez a mai generáció csak a telefonján lóg! Bezzeg az én időmben…Igen, tudom. Ne is folytasd.
Lehet, hogy a konzervatív tömeg ezt süllyedésnek nevezi, én inkább haladásnak ugyanis hiába gondolja azt a hangos csorda, hogy erre nincs igény, elárulok egy titkot. Minden filmet egy magas szintű közvélemény kutatás előz meg, komoly statisztikákat és fogyasztó igények rátáit összevetve kezdenek bele egy-egy nagyobb mozi elkészítésébe. Tehát, az emoji –filmre is valahol a fiatalabb generációban, igény teremtődött.
Nem kellett sokat várni arra, hogy a vulkán kitörjön. Rögtön az emoji-film első bemutatója után az eddig csak tüzes lándzsákat lóbáló emberek hada közepén elszabadultak az indulatok. Az internetet elárasztották a filmet lehúzó kritikák és a közmegítélésen a mindenki által dicsőített IMDB weboldal, 2.1-es értékelése se lendített sokat. És egy ilyen feltűnően nagy utálat láttán egyértelmű, hogy azok is elfordultak a filmtől, akiket érdekelt volna, esetleg semlegesen álltak az alkotás elé.
Többek között, engem is elriasztott az az utálkozó hype mely ezt a filmet övezte, egészen addig, míg bele nem futottam egy pozitív kritikába. Márpedig szerintem, az a film melyet valaki ezek után dicsérni mer, mindenkép figyelemfelkeltő, így nem haboztam tovább, beleugrottam a Sony legújabb animációs filmjébe, ami egészen a mindennap használt okos telefonom legrejtettebb világaiba kalauzolt engem.
A történet szerint, Gene, a flegma emoji, boldogan élte emoji életét az emoji-k városában,
telopoliszban, ahol minden emoji karakternek megvolt a maga dolga. Élték az életüket és lelkesen dolgoztak a központban, ahol tettre készen csak arra vártak, hogy a felhasználó, esetünkben Alex, kiválassza őket. Ha Alex úgy döntött, beszúr egy sírva nevetős emoji-t a szövege végére, a központi scan gép „lefényképezte” a sírva nevetős emoji karaktert, akinek kötelessége volt a megfelelő arcot vágnia.
Főszereplőnk Gene egyetlen vágya az volt, hogy bekerülhessen egy dobozba és ő is dolgozó emoji lehessen, ám mikor a lehetőség fénye rávilágított, nagy baj történt. Kiderült, hogy ő minden arcot képes megjeleníteni, a flegmát kivéve, és ezen különleges képessége miatt, rögtön első bukása után, felcímkézték „selejtként” majd ráküldték a vírusirtó robotokat.
A történetek után Gene elhatározta, hogy telopolisz és az alkalmazás határait átlépve, felkeresi „Fricskát”, a hackker emoji-t (akiről később kiderül, hogy ő az elveszettnek hitt hercegnő, hupsz spoiler ) és segítséget kér tőle, a kalandban pedig társává válik „pacsi”, kinek leghőbb vágya, hogy visszakerülhessen a „kedvenc emoji-k” közé. A 3 tagú csapat így ugrál alkalmazásról-alkalmazásra, végső céljuk, a Dropbox, után kutatva és eközben, ahogy az megvan írva, mindenféle kalandokba keverednek.
Hát igen, nem egy „Öreg halász és a tenger” de nem is ennek készült.
A film tény és való, elég kis bugyuta, viszont a gyenge történet ellenére, páratlanul kreatív. Az egész telopolisz város megjelenítése, maga a rendszer, ahogy az emojik-at kiválasztják, hogy minden alkalmazásnak megvan a maga sajátossága és ezeket a sajátosságokat remekül kihasználta a film. Sokkal több ez, mint egy másfél órás reklám. Nem mondom azt, hogy mély mondanivalóval szuperál és ez a film fogja megváltani a világot, a Lego movie közelébe se szagol, de a maga műfajában, szépen helyt áll.
Külön megjegyzendő, hogy azokat a kalandokat, amik beleférnek egy okos telefonba és annak alkalmazásaiba, kimaxolta a film. Alex kiakarja törölni a telefon szoftverét, pacsit törölték ezért Fricska és Gene elmentek megmenteni a kukából, Gene beleragadt a Candy Crush édességes táblájába melyből csak úgy tudták kihozni, hogy játszottak a játékkal, a Just Dance alkalmazáson való átjutáshoz táncolniuk kellett és a Spotify zenei hangsávjain utaztak egy csókban, akár egy folyón. Sok mindent lehet mondani erre a filmre, de azt nem, hogy nem kreatív.
A film egy pillanatig se felejtette el, hogy egy közepesen gyenge, rövidesen feledésbemerülő film és végig ehhez tartotta magát. Nem akart görcsösen szólni valami mélyről se világmegváltó mondanivalót megfogalmazni. Egy családbarát film maradt, ami szórakoztatni akart. És ezt tökéletesen csinálta. 86 percig lekötötte a figyelmemet. Nem változtatta meg a gondolkodásom és nem jöttem rá tőle az élet értelmére, de kétségkívül, jót mosolyogtam az egyedi poénjain – melyeket nem tett tönkre teljesen a magyar fordítás – és kreatív világképén.
Nagy összeget mernék rá tenni, hogy ennek a filmnek az alapja úgy született meg, hogy egy maroknyi kreatív ember körbe ült egy nagy asztalt és mindenki bedobott valamit a közösbe, aztán néhány híres szinkronszínésszel felmondatták a dialógusokat, majd 5-10 animátor összedobta néhány hét alatt a képi világot. Lehet, hogy nem így történt, viszont ezt a minőséget hozta. De ez rendben is volt.
Kétségtelen, hogy nem ez a film a Sony legmeghatározóbb alkotása, de szerintem nem szolgált rá ekkora közutáltra. Mégis mit vártatok egy 6 karikás, animációs, Emoji-film című filmtől? Oscar Wild szintű filozófiát?
Az Emoji animációs film pont az, aminek a címe is sejteti. Egy Emojikról szóló animációs gyerek film, ami ajánlott az egész család számára.
A főszál mellett fut néhány jelentéktelen mellékszál melyeknek egyetlen funkciója, hogy növelték a film hosszát, illetve bepillantást nyerünk Alex, a felhasználó életébe. Láthatjuk, ahogy az elszabadult Emojik hatására, meghibásodik a készüléke, mely miatt ki akarja töröltetni a telefon szoftverét, ami nyilván pánikra készteti az Emoji-kat, illetőleg végig kísérhetjük, hogy miképp hívja randira azt a lányt, aki tetszik neki.
Igazából ez a szál is csak egy semmi. Ha egymás mögé vágnám a jeleneteket, melyek a „való világban” játszódnak, nem lenne hosszabb az egész 3-4 percnél, de lehet így is sokat mondtam.
Rövidre zárva: ez a film egy egyszer nézős, agykikapcsolós film. A mondanivalója kimerül néhány közhelyben, mint; az egyediség fontos, fogjunk össze és merj önmagad lenni. Nem vesztesz semmit, ha nem nézed meg, de akkor se fog károsodás érni, ha mégis úgy döntesz, hogy adsz neki egy esélyt. Ne várj tőle túl sokat, mert akkor csalódni fogsz, egyszerűen indítsd el és élvezd. A végéhez pedig annyit fűznék hozzá, hogy én se értem. Az talán a film leghülyébb része, amire nem tudtam magyarázatot találni és nem is akarok.
Én élveztem, nem mondom, hogy újra fogom valaha nézni, de elsőre szórakoztató volt, ezért ajánlom megnézésre annak, akit érdekel.